Az, aki majd a 2023. szeptemberében induló képzésekre szeretne jelentkezni, csak ügyfélkapuval hitelesítheti az E-felvételiben leadott jelentkezését.
Szerző(k): Koncsek RitaA Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete októberben, a Pedagógusok Szakszervezete pedig novemberben tartja indokoltnak az országos sztrájk megszervezését.
Szerző(k): Koncsek RitaNem nagyon van olyan önkormányzat Magyarországon, amelyet ne érintene drasztikusan az áram, a gáz és várhatóan a távhő drágulása. Körképünkből kiderül, hogy bár vannak jobb anyagi helyzetben lévő városok, az élet egészen biztosan megváltozik 2023-ban és azok a szolgáltatások, amelyeket az emberek természetesnek vettek nem biztos, hogy megmaradnak.
Szerző(k): Szász PéterLegalább múlt hét szerda óta nem folyik melegvíz a csapokból az ELTE három karnak (Természettudományi Kar, Társadalomtudományi Kar, Informatikai Kar) is otthont adó lágymányosi kampuszán - írja a Mérce. Egy másik karnak, a Pedagógiai és Pszichológiai Karnak otthont adó Izabella utcai épületben sem volt elérhető a melegvíz múlt héten.
Szerző(k): Szász PéterA Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a Magyar Közoktatás Napjához, november 22-éhez kapcsolódóan országos akciót tervez - adta hírül a szervezet.
Szerző(k): Szász PéterA gördülő sztrájk folytatása mellett rendszeresen megneveznek olyan napokat, amikor országos munkabeszüntetésre hívják fel az oktatásban dolgozókat - közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az országos választmányuk csütörtöki döntésére hivatkozva. Először október 5-re hirdetnek sztrájkot, és csatlakoznak a diákok aznapi tüntetéséhez is.
Szerző(k): Domokos ErikaA KSH Budapestről készült körképe szerint a szakképzést folytató intézmények népszerűsége a fővárosban évről évre csökken, amíg 2010-ben több mint 14 ezren jártak szakképzőintézménybe, 2020-ban már csak valamivel több mint ötezren választották.
Szerző(k): Koncsek RitaA meglóduló infláció miatt egyre drágábbak az iskolások hétköznapjai, például a menzákon jelentős drágulás figyelhető meg. A gyerekek kiadásai is emelkednek, ezért a szülőknek - ha megtehetik - magasabb zsebpénz-kiadással érdemes számolniuk az idei tanévben.
Szerző(k): Molnár Csaba